Szép és okos légy. Kelts vágyakat
A vágyak messzire visznek
Érj célhoz, győzz. Ha győztél, már akarnak
Feküdj rá a siker puha szárnyaira
És huss, ne is nézz vissza
Felejtsd el őket, akik maradnak
Szép és okos légy. Gyűjts fényeket
Azok meleget is adnak
Élj kellemesen. Fordulj el tőlük
Akik a sötétben megfagynak
Vagy azt is lehet, hogy ha fénylesz
Adj másoknak is, és alkoss egy kis harmóniát
Alkoss és óvd mindenekfelett
Vidd el te a sötétbe a fény diadalát
Tigyi Jégfarkas Balázs
Békéről beszélsz
De véres kézzel sImogatsz
Az érintésed nyirkos és idegeN
MegválToztál. A tekinteted hidegen
Siklik át vérző szívemen
A szemedben gyerek vagyok
Erőszakkal akarsz nevelni
Nem látod, hogy felnőttem
Már egyedül is tUdok felelni
Ha megkérdik, mit akarok
Nyarat, szerelmet, szabadságot
Nem kell a Protekciód. Nem kell a gyámságod
Engedj élnem, a saját utamat járnom
Mi a jó nekem, majd én kitalálom
Tudom, fáj a veszteség, már nem birtokolhatsz
De kérlek nYeld le a békát
Vagy ha nem megy, mert a gőgöd eltelített
Kapd be a nagy….
Tigyi Jégfarkas Balázs
Az időt, mit elhagyunk
Egy láthatatlan kéz törli
Kevés marad meg és még
A szeretet is morzsálódik
A múltad árnyéka nő csupán
Mely lassan, de biztosan eltakarja fénylő napod
Szóval, ha jön majd, csendben ágyazz meg a halálnak
Puha párnák közé fektesd, altatódalt dúdolj néki
Járj lábujjhegyen a közelében
Nehogy felébresszed és maradj, igen
Maradj örökké fiatal
Tigyi Jégfarkas Balázs
Én itt szálltam a fény felé
És itt ragadtam a sárba
Itt születtek legjobbjaim
És itt is vesztek kárba
Én itt váltam senkivé és
Itt harcoltam veletek
Itt tomboltak démonjaim és
Itt tudom a nevetek
Én itt nevettem a halált és
Itt tűrtem az ütleget
Itt hallgattam törzsem szavát és
Itt adtam verejtékemet
Én itt láttam csodákat és
Itt fáradtam el legbelül
Itt hagyott el a világ és én
Itt maradtam, menthetetlenül
Tigyi Jégfarkas Balázs
A dübörgésből fák
A betonba gyűrt földből fák
Az üveggel mart földből fák
A fémes rothadásból fák
A gyárak kéményéből fák
Az atombombákból fák
Szűk koponyák gőzeiből fák
Száraz öltönyökből fák
Gazembert játszók silány lelkéből fák
A préda véréből fák
A hazugságokból fák
Az áldozat teteméből fák
A győztes beleiből fák
Ketrecek rácsaiból fák
Hentesek késeiből fák
Vadászok vétkeiből fák
Kutatók közönyéből fák
Éhezők gyomrából fák
Fosztogatók szívéből fák
Húsevők habzó szájából fák
Katonák fegyveréből fák
A gyűlölet láncaiból fák
Pénzhegyek bűzéből fák
Mérgező vágyainkból fák teremjenek
S nőjenek a fákból irdatlan cápák
Üveget törjenek, fémet hajlítsanak
Betont zabáljanak, embert faljanak
És maguk után új tavaszt hagyjanak
Járják a világot, pusztuljon a civilizáció
Emlékét őrizzék e porba hajított szavak
És semmi más
Tigyi Jégfarkas Balázs
A szerelem univerzum
Az idő sohasemvolt
A lélek teleírt lap
A harag idejétmúlt
A cél csak illúzió
Az átok hajtóerő
A magány hiánytalan
Az éhség kézenfekvő
A remény oxigén
A vágy röpke feledés
A halál törhetetlen
Az élet csupa remegés
A gondolat túlértékelt
Az akarat egyszemélyes
Az eredmény mindig értelmetlen
A tudat kéje véges
A béke lehetetlen
A fejlődés lassú kín
A harc megalázó
A siker könnyű csíny
A határ veszélytelen
Az ember idejétmúlt
A szeretet univerzum
Az idő sohasemvolt
Tigyi Jégfarkas Balázs
Elteltünk a világ ízeivel Csak faltuk a perceket egymás után Rendre elégtünk lázas álmainkkal És születni mind jobban fájt Fürkésztük a végtelent, arra fent De eltévedtünk a széllel Minket is figyeltek tükrök, szemek És látni mind jobban fájt A fényben magunk maradtunk Vak szörnyek, kik elnyelik az időt Nem maradt semmink, mit adhattunk volna És túlélni mind jobban fájt Ám akkor csodaszép tájra értünk Egy sziget, a neve Szeretet Határolták dúló tengerek Megannyi jajjal, bajjal, véres indulattal Mi egyedül káromkodni tudtunk Hát csak szótlanul álltunk Titokban összeért a vállunk És létezni már nem is fájt Most már visszafelé tartunk Tanultunk gyengéd, termő szavakat A szigetet a szívünkben hordjuk És ültetünk fákat, bontunk falakat Tigyi Jégfarkas Balázs
Akkor voltam Árnyék a dobozban Mikor a hajnal Fűszálakba kapaszkodott Akkor váltam Fénnyé a domboldalon Mikor a világ Rég megfagyott És akkor lettem Kész a szeretetre Mikor mindenki Elhagyott Tigyi Jégfarkas Balázs
Indulsz egyenesen Anyaölből frissen kelve A világ igaz, még nincsen festve Te indulsz egyenesen, de az út görbül Ha maradsz rajta a kicsit kacskaringón Kaphatsz ötöst, mosolyt, tapsvihart Vagy letérsz róla s mint egy átok-ruhát Magadra húzod a bajt Az út az ismert, a tanácsolt, a biztonságból ácsolt Ha rajt’ maradsz és ringsz a kacskán Egy kissé csacskán, vagy csak azt mutatván Akkor nem csak az út görbül, hanem más is Kicsit az igazság, a jellemed, meg a szád is És hamarosan eljön a napja, hogy Roppan a gerinced egyszer-kétszer De ezt valahogy senki sem hallja Mert ott hever a gyémánt, amit fel kell venni és Egyenes derékkal nem lehet drágakövet szedni És arról ugye senki sem tehet, hogy indul egyenesen De jön a görbület és hever az arany a porban A gerinc meg csak úgy ripp-roppan Persze te akartál ötöst, meg tapsvihart És te hagytad másoknak a bajt Szóval nehéz ez a döntés és nem hibáztat senki Csak ne kelljen soha önmagaddal lenni Ne kelljen soha a lelked mélyére nézned Mert amit ott sem találsz és ami nincs az aranyban Azt vesztetted el, az első kanyarban Tigyi Jégfarkas Balázs
Repedések az ember bőre alatt
Repedések, belebúvik melegedni az anyag
Repedések. Azok mentén törsz
Egy élet alatt. Minden mindegy
Repedések az ember bőre alatt
Írta: Tigyi Jégfarkas Balázs