Zörgő csontú gyermekek

Elteltünk a világ ízeivel
Csak faltuk a perceket egymás után
Rendre elégtünk lázas álmainkkal
És születni mind jobban fájt

Fürkésztük a végtelent, arra fent
De eltévedtünk a széllel
Minket is figyeltek tükrök, szemek
És látni mind jobban fájt

A fényben magunk maradtunk
Vak szörnyek, kik elnyelik az időt
Nem maradt semmink, mit adhattunk volna
És túlélni mind jobban fájt

Ám akkor csodaszép tájra értünk
Egy sziget, a neve Szeretet
Határolták dúló tengerek
Megannyi jajjal, bajjal, véres indulattal

Mi egyedül káromkodni tudtunk
Hát csak szótlanul álltunk
Titokban összeért a vállunk
És létezni már nem is fájt

Most már visszafelé tartunk
Tanultunk gyengéd, termő szavakat
A szigetet a szívünkben hordjuk
És ültetünk fákat, bontunk falakat

Tigyi Jégfarkas Balázs

Kacskaringón

Indulsz egyenesen
Anyaölből frissen kelve
A világ igaz, még nincsen festve

Te indulsz egyenesen, de az út görbül
Ha maradsz rajta a kicsit kacskaringón
Kaphatsz ötöst, mosolyt, tapsvihart
Vagy letérsz róla s mint egy átok-ruhát
Magadra húzod a bajt

Az út az ismert, a tanácsolt, a biztonságból ácsolt
Ha rajt’ maradsz és ringsz a kacskán
Egy kissé csacskán, vagy csak azt mutatván
Akkor nem csak az út görbül, hanem más is
Kicsit az igazság, a jellemed, meg a szád is
És hamarosan eljön a napja, hogy
Roppan a gerinced egyszer-kétszer
De ezt valahogy senki sem hallja
Mert ott hever a gyémánt, amit fel kell venni és
Egyenes derékkal nem lehet drágakövet szedni
És arról ugye senki sem tehet, hogy indul egyenesen
De jön a görbület és hever az arany a porban
A gerinc meg csak úgy ripp-roppan
Persze te akartál ötöst, meg tapsvihart
És te hagytad másoknak a bajt
Szóval nehéz ez a döntés és nem hibáztat senki
Csak ne kelljen soha önmagaddal lenni
Ne kelljen soha a lelked mélyére nézned
Mert amit ott sem találsz és ami nincs az aranyban
Azt vesztetted el, az első kanyarban

Tigyi Jégfarkas Balázs