Régóta zuhogott az eső egyfolytában. A hajón nagy volt a nyüzsgés. Noé a kormánykeréknél állt. Békét érzett magában, a jól végzett munka elégedettségét. Minden állat felpakolva, mindenkinek elegendő az élelem, víz is van bőven és a hajó sem szelel. A világ többi része meg elpusztult. Élőlények milliárdjai. Hm, az élet megy tovább. Miközben ezen elmélkedett, valami mégis idegesíteni kezdte. Egyszerűen nem hagyta nyugodni. A valami rá szállt az orrára. Fájdalmat érzett, dühödten odakapott. Mikor elvette a kezét, a tenyerén egy szétnyomott nőstényszúnyog hevert.
– Az istenit!
– Szólítottál? – Zengett a már ismert, de még mindig félelmetes hang és az ég kinyílt.
Gyorsan a háta mögé rejtette a bűnjelet és ártatlan képet vágott.
– Nem uram, csak káromkodtam. Bocsánatot kérek, nem fordul elő többet!
– Ajánlom is Noé, mert igen sok dolgom van és nem érek rá azzal foglalkozni, hogy a saját teremtményem azért szólít, mert frusztrált lesz valami szarságtól!
És az isten csak mondta, csak mondta a magáét.
Noé tudta, hogy ennyivel nem úszta meg. Bólogatott együgyűen és magában áldotta az Urat a szabad akaratért és azért, hogy nem lát bele a fejébe. Arra gondolt, ahhoz képest, hogy az Öregnek elvileg nincs szabad ideje, még egy ideig pörölni fog vele. Ugyanúgy, mint az asszony…
– …a Föld csak a számos világok egyike, melyekről gondoskodnom kell és nem érek rá folyton iderepkedni a világűr távoli csücskéből csak azért, mert az egyik kellemetlen teremtményem nem tud uralkodni a dühén…
De hogy fogom pótolni a szúnyogot? Biztos nélkülözhetetlen, különben nem lett volna rajta a listán. Hajjaj! Csak meg ne tudja! Legutóbb is milyen dühös lett rám, amikor keresztezni próbáltam a birkát a rókával. Pedig a biróka überelte volna az öszvért is! Persze megtudta és a náthával sújtott. Vajon most mivel büntetne, ha kiderülne, hogy agyonütöttem egy másik teremtményét? Nyilván sokkal durvábbal…
– …Pedig nem olyan nehéz uralkodni magadon! Tanulj tőlem! Mikor láttál engem dühösnek?
Noé már olyan finomra hangolta a hallását az asszonnyal való kommunikációjának köszönhetően, hogy tudta, erre a kérdésre felelnie kell. Ráadásul azt is megtanulta, hogy ennél a bizonyos hangsúlynál nem őszinte választ várnak tőle, csupán egyetértést.
– Még soha nem láttalak dühösnek, ó Uram!
– Na látod! Ha én képes vagyok rá, pedig összehasonlíthatatlanul több feladatom van, mint neked, akkor te is képes vagy rá, hiszen a saját tükörképemre teremtettelek. Minden csak akaraterő kérdése. Találd meg magadban az isteni erő morzsáját…
Szereznem kell egy másikat! Nem is olyan bonyolult a dolog, csak van még valahol egy túlélő szúnyogina! De kit küldjek el érte? Olyan kell, aki tud repülni! Egy madár! Ráveszem, megkeresi, elhozza, sima ügy…
– …Szóval nőjél fel végre és ne kelljen még egyszer feleslegesen idejönnöm!
– Igen ó Uram, így lesz! Köszönöm a leckét, alázatos szolgád nem fog csalódást okozni neked!
Az ég bezárult és Noé magára maradt.
– Holló, galamb, gyertek ide!
A két madár odaröppent, kíváncsian várták, mit akar mondani a megmentőjük.
– Figyeljetek, akadt egy kis probléma! Ez nemcsak az én problémám, hanem a tiétek is, szóval együtt csücsülünk a lecsóban. Amint eláll az eső, kirepültök és…
Noé megint a kormánykeréknél gondolkodott. Az eső már régóta elállt, a tengernyi vizet beitta a föld. A holló visszajött, de nem a várt eredménnyel. A galambnak még se híre, se hamva. Ha ő is odaveszett, azzal már semmiképp sem tudok elszámolni, ó Teremtőm! Még csak az asszony tudja, neki el kellett mondanom, látta rajtam, hogy valami emészt. Hihetetlen, hogy mindig mindent észrevesz! Ezzel kezdenem kell majd valamit, de előbb legyen meg a szúnyog! De mit mondjak az Úrnak, ha majd újra kérdezi, miért nem megyek ki a hajóból? Mintha csak megérezte volna a félelmét, felhangzott a félelmetes hang és az ég kinyílt.
– Noé!
– Igen, ó Uram?
– Nem értem, miért nem hagyod el a bárkát! Megígértem már, hogy többé nem zúdítok a Földre özönvizet! Becsszóra ez volt az utsó! Akkor meg miért nem jössz ki és népesíted be ezt a bolygót, ahogy meghagytam neked? Hetek óta bent kuksolsz!
– Poszttraumás stresszben szenvedek, ó Uram! Negatív gondolatok és rémálmok gyötörnek! Képtelen vagyok elhagyni a menedékemet!
– Jaj, te szerencsétlen ember, ne gyere nekem ezzel a maszlaggal! Ami történt, megtörtént, fátylat rá!
– Igazad van, ó Uram és mennék is én, de a lábaim nem engedelmeskednek. Elfog a félelem, ha arra gondolok, odakint kell élnem. Azonkívül bűntudatom van, hogy én túléltem, a többiek pedig mind meghaltak!
– Bla-bla-bla. Na figyelj, ez engem nem érdekel! Kijössz és megjutalmazlak, vagy bent maradsz és megbüntetlek. Válassz!
– Ó, Uram, ha jól meggondolom, már az is jutalom számomra, hogy életben hagytál! Csak adj még egy pirinyó időt a gyásznak és meglátod, magamtól helyre jövök!
– Egy pirinyó időt kapsz!
Az ég bezárult és Noé magára maradt.
Épp azon kezdett tanakodni, vajon a Teremtő mindig ilyen végletes volt-e, vagy csak nemrég választotta a sötét oldalt… Ekkor bukkant elő a galamb. Csőrében egy olajággal. Az olajágon pedig egy kifejlett nőstényszúnyog pihent.
– Szavamra! Megcsináltad!
Ujjongott Noé és azonmód táncra perdült örömében. Mikor kitáncolta magát, megkérdezte a galambot.
– Hát az úgy volt, hogy csak repültem, repültem napokig, de sehol sem találtam túlélőt. Már a fele elfogyott a magnak, amit az útra adtál. Ekkor egy hordót pillantottam meg, amint békésen ringott a víz tetején. Leszálltam rá. És akkor megláttam őket, édes kis szúnyoglárvák kapaszkodtak a hordó peremébe! Mondanom sem kell, az utolsókat rúgták szegénykék! Segítettem nekik életben maradni. Tápláltam őket a saját testemből! És most itt ez a felnőtt példány, készen arra, hogy benépesítse a Földet szúnyogokkal!
– Várjál csak! Azt mondtad, több lárva is volt, de én csak egy szúnyogot látok!
– Igen, de elfogyott a mag és én éhes voltam…
– Pfuj, ez undorító, de értelek. Nos, leköteleztél. Hogyan hálálhatnám ezt meg neked?
– Előszőr is azt akarom, hogy amikor majd elmeséled a gyerekeidnek az utókornak szánt, kifehérített verziót, szóval abban a sztoriban én valami hősies cselekedet hajtsak végre!
– Meglesz!
– Másodszor, unom az örökös keresgélést a kaja után. Az a kívánságom, hogy ezentúl az emberek etessenek!
– Hm, megoldható. De erről a kis kalandodról egy szót se senkinek!
– Hallgatni fogok, mint a sír. Tud még róla valaki?
– Az asszony.
– El kell hallgattatnunk!
– Mi?
– Ha mondom! Túl sokat tud.
– Egy fenét hallgattatjuk el! Nélküle nagyon magányos lennék!
– Akkor viszont a hatalmában leszel! Zsarolni fog!
– Nem fog, mert szeret!
– Hát, legyen neked igazad, Noé! De a mi kettőnk dolgában megegyeztünk, ugye?
– Meg.
– Akkor jó. Béke veled!
A galamb elrepült. A szúnyog megkereste a hímjét és benépesítették a Földet. Az asszony megtartotta a titkot és szerette is a férfit, de azért uralkodott rajta. Noé előjött a hajóból és betartotta az ígéretét. Végül minden jól alakult, kivéve az éhséget, a szomjúságot, a fájdalmat, a betegségeket, a halált, az irigységet, a haragot, a bosszút, a hazugságot… itt a vége, fuss el véle!
Jégfarkas