Címke: vers

Zsarnokoknak egyszerűen

Békéről beszélsz
De véres kézzel sImogatsz
Az érintésed nyirkos és idegeN
MegválToztál. A tekinteted hidegen
Siklik át vérző szívemen
A szemedben gyerek vagyok
Erőszakkal akarsz nevelni
Nem látod, hogy felnőttem
Már egyedül is tUdok felelni
Ha megkérdik, mit akarok
Nyarat, szerelmet, szabadságot
Nem kell a Protekciód. Nem kell a gyámságod
Engedj élnem, a saját utamat járnom
Mi a jó nekem, majd én kitalálom
Tudom, fáj a veszteség, már nem birtokolhatsz
De kérlek nYeld le a békát
Vagy ha nem megy, mert a gőgöd eltelített
Kapd be a nagy….

Tigyi Jégfarkas Balázs

A lelkedben

Az időt, mit elhagyunk
Egy láthatatlan kéz törli
Kevés marad meg és még
A szeretet is morzsálódik
A múltad árnyéka nő csupán
Mely lassan, de biztosan eltakarja fénylő napod
Szóval, ha jön majd, csendben ágyazz meg a halálnak
Puha párnák közé fektesd, altatódalt dúdolj néki
Járj lábujjhegyen a közelében
Nehogy felébresszed és maradj, igen
Maradj örökké fiatal

Tigyi Jégfarkas Balázs

Itthon

Én itt szálltam a fény felé
És itt ragadtam a sárba
Itt születtek legjobbjaim
És itt is vesztek kárba
Én itt váltam senkivé és
Itt harcoltam veletek
Itt tomboltak démonjaim és
Itt tudom a nevetek
Én itt nevettem a halált és
Itt tűrtem az ütleget
Itt hallgattam törzsem szavát és
Itt adtam verejtékemet
Én itt láttam csodákat és
Itt fáradtam el legbelül
Itt hagyott el a világ és én
Itt maradtam, menthetetlenül

Tigyi Jégfarkas Balázs

Fák és cápák

A dübörgésből fák

A betonba gyűrt földből fák

Az üveggel mart földből fák

A fémes rothadásból fák

A gyárak kéményéből fák

Az atombombákból fák

Szűk koponyák gőzeiből fák

Száraz öltönyökből fák

Gazembert játszók silány lelkéből fák

A préda véréből fák

A hazugságokból fák

Az áldozat teteméből fák

A győztes beleiből fák

Ketrecek rácsaiból fák

Hentesek késeiből fák

Vadászok vétkeiből fák

Kutatók közönyéből fák

Éhezők gyomrából fák

Fosztogatók szívéből fák

Húsevők habzó szájából fák

Katonák fegyveréből fák

A gyűlölet láncaiból fák

Pénzhegyek bűzéből fák

Mérgező vágyainkból fák teremjenek

S nőjenek a fákból irdatlan cápák

Üveget törjenek, fémet hajlítsanak

Betont zabáljanak, embert faljanak

És maguk után új tavaszt hagyjanak

Járják a világot, pusztuljon a civilizáció

Emlékét őrizzék e porba hajított szavak

És semmi más

Tigyi Jégfarkas Balázs

A szó lepkeszárny

A szerelem univerzum

Az idő sohasemvolt

A lélek teleírt lap

A harag idejétmúlt

A cél csak illúzió

Az átok hajtóerő

A magány hiánytalan

Az éhség kézenfekvő

A remény oxigén

A vágy röpke feledés

A halál törhetetlen

Az élet csupa remegés

A gondolat túlértékelt

Az akarat egyszemélyes

Az eredmény mindig értelmetlen

A tudat kéje véges

A béke lehetetlen

A fejlődés lassú kín

A harc megalázó

A siker könnyű csíny

A határ veszélytelen

Az ember idejétmúlt

A szeretet univerzum

Az idő sohasemvolt

Tigyi Jégfarkas Balázs

Zörgő csontú gyermekek

Elteltünk a világ ízeivel
Csak faltuk a perceket egymás után
Rendre elégtünk lázas álmainkkal
És születni mind jobban fájt

Fürkésztük a végtelent, arra fent
De eltévedtünk a széllel
Minket is figyeltek tükrök, szemek
És látni mind jobban fájt

A fényben magunk maradtunk
Vak szörnyek, kik elnyelik az időt
Nem maradt semmink, mit adhattunk volna
És túlélni mind jobban fájt

Ám akkor csodaszép tájra értünk
Egy sziget, a neve Szeretet
Határolták dúló tengerek
Megannyi jajjal, bajjal, véres indulattal

Mi egyedül káromkodni tudtunk
Hát csak szótlanul álltunk
Titokban összeért a vállunk
És létezni már nem is fájt

Most már visszafelé tartunk
Tanultunk gyengéd, termő szavakat
A szigetet a szívünkben hordjuk
És ültetünk fákat, bontunk falakat

Tigyi Jégfarkas Balázs

Kacskaringón

Indulsz egyenesen
Anyaölből frissen kelve
A világ igaz, még nincsen festve

Te indulsz egyenesen, de az út görbül
Ha maradsz rajta a kicsit kacskaringón
Kaphatsz ötöst, mosolyt, tapsvihart
Vagy letérsz róla s mint egy átok-ruhát
Magadra húzod a bajt

Az út az ismert, a tanácsolt, a biztonságból ácsolt
Ha rajt’ maradsz és ringsz a kacskán
Egy kissé csacskán, vagy csak azt mutatván
Akkor nem csak az út görbül, hanem más is
Kicsit az igazság, a jellemed, meg a szád is
És hamarosan eljön a napja, hogy
Roppan a gerinced egyszer-kétszer
De ezt valahogy senki sem hallja
Mert ott hever a gyémánt, amit fel kell venni és
Egyenes derékkal nem lehet drágakövet szedni
És arról ugye senki sem tehet, hogy indul egyenesen
De jön a görbület és hever az arany a porban
A gerinc meg csak úgy ripp-roppan
Persze te akartál ötöst, meg tapsvihart
És te hagytad másoknak a bajt
Szóval nehéz ez a döntés és nem hibáztat senki
Csak ne kelljen soha önmagaddal lenni
Ne kelljen soha a lelked mélyére nézned
Mert amit ott sem találsz és ami nincs az aranyban
Azt vesztetted el, az első kanyarban

Tigyi Jégfarkas Balázs

Őröltek

A harag keserűje kavarog

Ajkad múló ízével a számban

Éles szavakat vágtunk egymáshoz

Súlyos, bántó vackokat

És nem kapaszkodtunk többé mézes csókok emlékébe

Mi történt velünk, nem lehet azt tudni

Az élet robogott át rajtunk, vagy mi adtuk fel túl korán

Mintha lassan, önként vakultunk volna meg és közben

Tovatűnt az ígéret földje, a szerelem és a mályvaszínű óceán is

És most

Most nincs semmi, csak

Nyakig belesüppedve taposunk az iszapos hétköznapokban

Mi éhségtől agresszív, dülledt szemű disznók

Tudva azt, hogy nem kaphatjuk vissza

A fiatalság, a szerelem elmúlt

Világok dőltek össze és egyre gyakrabban öltöztet a halál

És nincs semmi, nem szokatlan, senki sem kiabál

Csak a harag keserűje dübörög ostobán a szánkban

Írta: Tigyi Jégfarkas Balázs