Hányok mindentől, ami hazug. Önmagammal kezdem.
Lehányom a tükröt; a fasza kocsim; a fasza mobilom; a fasza ruhám; a fasza frizurám; a fasza színészt, aki beilleszkedett a fasza társadalomba és játssza helyettem a fasza szerepem. Lehányom ezt a fasza legényt, akit eljátszok minden fasza napon, akit a fasza haverek hátbaveregetnek; ezt a fasza kamugépet, aki azt mondja, amit a győztesek hallani akarnak. Lehányom magam, mert ez nem én vagyok.
Kihányom jövőm; a múltam; a milliónyi fakuló, manipulált emlékképet; a behazudott vágyakat; a félelmek elől bujdosó álmokat; az olcsó sikerek árán elért, vértelen célokat; nézd meg te is, ez a sírgödör alján összefolyó okádék nem én vagyok.
Lehánylak téged, meg őt, aztán őt és végül őt is. Hányok az igyekezetedtől, mert jobbnak akarsz látszani, mint amilyen vagy. Hányok a gyengeségedtől, mert nem mered önmagadat adni, csak kamuzol egyre. Hányok az életedet irányító félelmeidtől és attól, hogy hagytad magad lenyomni általuk. Hányok a hamis csillogásodtól, a külvilágnak szóló, fogfehérített mosolyodtól és az igyekezetedtől, hogy másnak tűnjél, mint amilyen vagy.
Széthánylak téged és magam, de elsősorban önmagam és még mindig nem tudom, hogy ki a fasz vagyok én.
Ki a fasz vagyok én?
Tényleg, ki a fasz vagyok én?
Azt hiszem, ezúttal a kérdésben rejtőzik a válasz. Akkor meg nem mindegy?
A fő, hogy hányjunk mindentől, ami hazug.
Nyisd fel a szemed!
Írta: Tigyi Jégfarkas Balázs