Szerző: balazsszocsokk

A szerelemről

A szerelem csodálatos megbocsátás
A „szeretlek” törhet csendet
A szerelem néma tudás, sár és tisztulás
Csendem törheti csended
Kérdéseink tévedések
Amennyit kapsz, annyi szépet, annyit érek
Ha mellettem állsz nyárban és viharban
És velem táncolsz fagyban, bajban
És suttogod a láz hevében
És a halálban is én vagyok a suttogásod
„Szeretlek”
Akkor
Magamnak is megbocsátok

Tigyi Jégfarkas Balázs

Választás

Szép és okos légy. Kelts vágyakat

A vágyak messzire visznek

Érj célhoz, győzz. Ha győztél, már akarnak

Feküdj rá a siker puha szárnyaira

És huss, ne is nézz vissza

Felejtsd el őket, akik maradnak

Szép és okos légy. Gyűjts fényeket

Azok meleget is adnak

Élj kellemesen. Fordulj el tőlük

Akik a sötétben megfagynak

Vagy azt is lehet, hogy ha fénylesz

Adj másoknak is, és alkoss egy kis harmóniát

Alkoss és óvd mindenekfelett

Vidd el te a sötétbe a fény diadalát

Tigyi Jégfarkas Balázs

Zsarnokoknak egyszerűen

Békéről beszélsz
De véres kézzel sImogatsz
Az érintésed nyirkos és idegeN
MegválToztál. A tekinteted hidegen
Siklik át vérző szívemen
A szemedben gyerek vagyok
Erőszakkal akarsz nevelni
Nem látod, hogy felnőttem
Már egyedül is tUdok felelni
Ha megkérdik, mit akarok
Nyarat, szerelmet, szabadságot
Nem kell a Protekciód. Nem kell a gyámságod
Engedj élnem, a saját utamat járnom
Mi a jó nekem, majd én kitalálom
Tudom, fáj a veszteség, már nem birtokolhatsz
De kérlek nYeld le a békát
Vagy ha nem megy, mert a gőgöd eltelített
Kapd be a nagy….

Tigyi Jégfarkas Balázs

A lelkedben

Az időt, mit elhagyunk
Egy láthatatlan kéz törli
Kevés marad meg és még
A szeretet is morzsálódik
A múltad árnyéka nő csupán
Mely lassan, de biztosan eltakarja fénylő napod
Szóval, ha jön majd, csendben ágyazz meg a halálnak
Puha párnák közé fektesd, altatódalt dúdolj néki
Járj lábujjhegyen a közelében
Nehogy felébresszed és maradj, igen
Maradj örökké fiatal

Tigyi Jégfarkas Balázs

Itthon

Én itt szálltam a fény felé
És itt ragadtam a sárba
Itt születtek legjobbjaim
És itt is vesztek kárba
Én itt váltam senkivé és
Itt harcoltam veletek
Itt tomboltak démonjaim és
Itt tudom a nevetek
Én itt nevettem a halált és
Itt tűrtem az ütleget
Itt hallgattam törzsem szavát és
Itt adtam verejtékemet
Én itt láttam csodákat és
Itt fáradtam el legbelül
Itt hagyott el a világ és én
Itt maradtam, menthetetlenül

Tigyi Jégfarkas Balázs

Fák és cápák

A dübörgésből fák

A betonba gyűrt földből fák

Az üveggel mart földből fák

A fémes rothadásból fák

A gyárak kéményéből fák

Az atombombákból fák

Szűk koponyák gőzeiből fák

Száraz öltönyökből fák

Gazembert játszók silány lelkéből fák

A préda véréből fák

A hazugságokból fák

Az áldozat teteméből fák

A győztes beleiből fák

Ketrecek rácsaiból fák

Hentesek késeiből fák

Vadászok vétkeiből fák

Kutatók közönyéből fák

Éhezők gyomrából fák

Fosztogatók szívéből fák

Húsevők habzó szájából fák

Katonák fegyveréből fák

A gyűlölet láncaiból fák

Pénzhegyek bűzéből fák

Mérgező vágyainkból fák teremjenek

S nőjenek a fákból irdatlan cápák

Üveget törjenek, fémet hajlítsanak

Betont zabáljanak, embert faljanak

És maguk után új tavaszt hagyjanak

Járják a világot, pusztuljon a civilizáció

Emlékét őrizzék e porba hajított szavak

És semmi más

Tigyi Jégfarkas Balázs

A szó lepkeszárny

A szerelem univerzum

Az idő sohasemvolt

A lélek teleírt lap

A harag idejétmúlt

A cél csak illúzió

Az átok hajtóerő

A magány hiánytalan

Az éhség kézenfekvő

A remény oxigén

A vágy röpke feledés

A halál törhetetlen

Az élet csupa remegés

A gondolat túlértékelt

Az akarat egyszemélyes

Az eredmény mindig értelmetlen

A tudat kéje véges

A béke lehetetlen

A fejlődés lassú kín

A harc megalázó

A siker könnyű csíny

A határ veszélytelen

Az ember idejétmúlt

A szeretet univerzum

Az idő sohasemvolt

Tigyi Jégfarkas Balázs

Zörgő csontú gyermekek

Elteltünk a világ ízeivel
Csak faltuk a perceket egymás után
Rendre elégtünk lázas álmainkkal
És születni mind jobban fájt

Fürkésztük a végtelent, arra fent
De eltévedtünk a széllel
Minket is figyeltek tükrök, szemek
És látni mind jobban fájt

A fényben magunk maradtunk
Vak szörnyek, kik elnyelik az időt
Nem maradt semmink, mit adhattunk volna
És túlélni mind jobban fájt

Ám akkor csodaszép tájra értünk
Egy sziget, a neve Szeretet
Határolták dúló tengerek
Megannyi jajjal, bajjal, véres indulattal

Mi egyedül káromkodni tudtunk
Hát csak szótlanul álltunk
Titokban összeért a vállunk
És létezni már nem is fájt

Most már visszafelé tartunk
Tanultunk gyengéd, termő szavakat
A szigetet a szívünkben hordjuk
És ültetünk fákat, bontunk falakat

Tigyi Jégfarkas Balázs