Elteltünk a világ ízeivel Csak faltuk a perceket egymás után Rendre elégtünk lázas álmainkkal És születni mind jobban fájt Fürkésztük a végtelent, arra fent De eltévedtünk a széllel Minket is figyeltek tükrök, szemek És látni mind jobban fájt A fényben magunk maradtunk Vak szörnyek, kik elnyelik az időt Nem maradt semmink, mit adhattunk volna És túlélni mind jobban fájt Ám akkor csodaszép tájra értünk Egy sziget, a neve Szeretet Határolták dúló tengerek Megannyi jajjal, bajjal, véres indulattal Mi egyedül káromkodni tudtunk Hát csak szótlanul álltunk Titokban összeért a vállunk És létezni már nem is fájt Most már visszafelé tartunk Tanultunk gyengéd, termő szavakat A szigetet a szívünkben hordjuk És ültetünk fákat, bontunk falakat Tigyi Jégfarkas Balázs