És elindultam az úton És sebzett a kő, sebzett a szél Sebzett gúny és sebzett acél Folyt a vérem a rozsdás földre De nem lettem gyengébb tőle Csak még szebb És továbbmentem az úton És lábam előtt a fegyver Szólt a félelem és a harag: neked kell És én elrejtettem a zsebbe De nem lettem bátrabb tőle Csak hülyébb És meneteltem az úton Használtam a komor fegyvert Öltem gúnyt és öltem embert Győztem, győztem, győztem egyre De nem lettem boldog tőle Csak seggfej És vonszolódtam az úton Fagyos éj jött sötét napra Belefáradtam a harcba Dobtam fegyvert a véres földre De nem lehettem könnyebb tőle Már nem És egyedül maradtam az úton Az emlékeim téptek, faltak A vétkeim mind visszamartak És nem láttam fényt semerre És nem bocsáthattam meg magamnak Még nem És most csendesen lépkedek az úton A fájdalom árnya kísér Ha jól figyelek, talán átjár a szél És vigyázok mind a gyermekekre És homokot szórok a fegyverekre Tigyi Jégfarkas Balázs
Ezt nem elég egyszer elolvasni, mélyen elgondolkodtató!