Ramóna a macijával az ölében üldögélt a teraszon, amikor az idegenek megérkeztek. Nem törődött velük, a padlócsempe repedéseit nézegette. Az egyik repedés mintha egy pegazust formázott volna. Két fiú jött, a magasabb egy csokit nyomott a kislány kezébe.
– A nővéred itthon van?
Ramóna nem nézett rájuk, csak még elmélyültebben bámulta a pegazust, amelyik a csempe repedéseibe rejtőzött.
– Hahó, süket vagy? Mondom: a nővéred itthon van?!
– Hagyd már, nem látod, hogy fogyatékos? Inkább menjünk be!
A fiúk beléptek a házba. A piszkos konyhában, egy sámlin ülve Vanessza a lábkörmeit festegette. A belépőkre nézett.
– Dugni jöttetek?
– Igen.
– Hoztatok anyagot?
– Naná!
– Hadd lássam!
A magasabb fiú elővette a kis zacskót. Vanessza megkóstolta az anyagot.
– Hmm, jó lesz! Gyertek!
Vanessza és a látogatók bementek a hálószobába.
Ramóna nagy, barna, fakó szemeivel továbbra is padló repedéseit kutatta a pegazus után. Kicsit csalódott volt, mert a csodálatos állat eltűnt, de hamar megbékélt, mert arra a következtetése jutott, hogy a paci az idegenek elől bújt el. Ezt nagyon is meg tudta érteni. A lakás mélyéről nyögések hallatszottak. A csoki lassan kicsúszott a kezéből, leesett a földre. Ramóna felállt, a macijával együtt bement a házba, át a piszkos konyhán, egyenesen a nappaliba. Leült a tévé elé, a hangerőt a maximumra állította és nézte a mesecsatornát.
Valamivel később az alacsonyabb fiú jött ki a hálószobából. A teraszra ment, rágyújtott, hunyorgott a lemenő napba.
Később a másik fiú is csatlakozott a haverjához. Szívták a cigit.
– Bazdmeg, ez jól esett! A csajnak aranyból van a pinája!
– Ja, meg a segge, az a legjobb!
Röhögtek. A magasabb észrevette a földön heverő csokit. Felvette, belépett a házba, át a piszkos konyhán, egyenesen a nappaliba. A tévé elé állt, Ramónával szemben.
– Tán nem szereted a csokit?
Ramóna a fiúra nézett. Nem arra figyelt, amit mondott, hanem a lényéből áradó fenyegetésre.
– Süket vagy, te idióta? Azt kérdeztem, nem szereted a csokit?!
Ramóna továbbra sem felelt és a tekintetét sem vette le a fiúról.
A srácot kényelmetlen érzés fogta el a kislány rámeredő, nagy, barna, fakó szemeitől.
– Baszd meg a csokidat! Néhány év múlva téged is ugyanúgy megkaplak majd egy kis anyagért, mint a ribanc nővéredet!
A fiú hozzávágta a csokit, de Ramóna nem ijedt meg, csak nézte tovább.
– Eh! Mit bajlódom én egy fogyatékossal!
A srácok elmentek. Ramóna még várt egy kis ideig, aztán megsimogatta a maciját. Felállt a kanapéról, bement a hálószobába, a nővéréhez. Vanessza meztelenül, izzadtan feküdt az ágyon. Öntudatlan volt, egy másik világban járt. A feje mellett, a párnába szúrva egy kiürült injekciós tű. Ramóna visszaballagott a nappaliba. A csoki a padlón hevert. Rálépett, mire az szétnyomódott a talpa alatt. Dühödt örömmel ugrálni kezdett rajta. Ugrált és ugrált, egyre csak ugrált, amíg ki nem fulladt. Akkor abbahagyta. Megnézte a szétkenődött édesség mintáját a padlón. Elégedett volt a művével, mert az nem pegazust formázott. Visszaült a kanapéra, a tévé elé, a maciját az ölébe fektette és nézte a mesecsatornát. Szentül elhatározta, hogy soha többé nem eszik csokit.
Tigyi Jégfarkas Balázs