Nem hiszek. A virágmintás jövőképben. A fenntartható fejlődésben. A társadalmi integrációban. A jópofa reklámokban. Az államokban, a vezetőkben, az istenekben. Az egzisztenciális biztonságban, a hitelben, a bankszámlában. A napfényes reggelekben. Bocs, de az öltönyödben. A tanácsokban. A jól hangzó szólamokban. Nem hiszek bennük.
Miért?
Gyere be velem egy hajléktalanszállóra! A fapadra, a nemfizetősbe, bár olyan mindegy. Mindenütt roncs életek, csak itt még inkább.
A sorban állás a koszos utcán. Az araszoló autókból bámulják a csöviket a sorban. Mi bújik a szemük mélyén? Öröm, hogy nem ők állnak itt? Félelem, hogy idejuthatnak? Közöny, mert nem ők állnak itt? Harag a gyengeségük láttán? Undor a létezésük miatt? Öröm? Félelem? Közöny? Harag? Undor?
A beengedés a porta előtt. Az ügyeletes végigmér: Ittál-e ma, mennyit? Kötözködni fogsz vagy békésen rohadsz a matracon? Elviselhető a szagod? Végig tudsz menni a folyosón vagy összetöröd magad? Pikkel-e rád valamiért? Ittál? Kötözködsz? Elviselhető? Összetöröd? Pikkel?
A szobában kudarc-szag fogad. Tizenöt vesztes vaságyon, matracon. A falon szétkent poloskák. A sarokban harsogó tévé. Harcolsz a radiátor melletti helyért? Büdös lesz az ágyszomszédod? Kilopják a pénztárcádat? Belédköt a Nemtudodki? Kibírod ép ésszel ezt az éjjelt? Harcolsz? Büdös? Kilopják? Belédköt? Kibírod?
A zuhany a fürdőben. A forró víz gyönyöre. Nem akarsz kimenni, de kell. Itt ember voltál újra. Önmagad, szabad, fél óráig tartott. Napi fél óra. Ennyi neked is járt. Ennyi járt neked? Ennyi?
A vacsoraosztás. Zsíros deszka teával. Meleg a gyomrodban. Bambulás a tévé előtt. A képernyőn a szárazarcú öltönyösök hazudnak az arcodba, hogy van esély. Hogy növekednek a bérek. Hogy boldogok a családok. Hogy Magyarország fejlődik. Hogy jó Magyarnak lenni! De te pondosan tudod, hogy ez a rizsa nem neked szól! Te nem magyar vagy az ő szemükben, csak egy kibaszott hajlesz. Egy felesleges, statisztikarondító ingyenélő. Nincs családod, nincs nemzeted, nincs otthonod, nincs bankszámlád, nincs hiteled se napfényes reggeled, nincs barátod, nincs akárkid, nincs esélyed. Családod? Nemzeted? Otthonod? Bankszámlád? Hiteled? Barátod? Akárkid? Esélyed?
A cigi a kerítés mellett. Még egy maradt. Négykor kelsz holnap. Mész hidat mosni. Sötétben indulsz. Az utcán ismerős arcok, résen kell lenned. Háromezerért szopsz majd a hidegben, együtt a többi pancserrel. A meló után borra lesz pénzed, cigit is veszel. Muffot nem szagolsz. Bár olyan mindegy. Csak jól be kell rúgni. Négykor? Hidat? Sötét? Résen? Szopsz? Borra? Muffnem? Mindegy? Be kell?
Eloltják a lámpát. A matracon fekszel. A tévé még vetít. A plafonra meredsz. A szomszédod büdös, a másik horkol. Nincs mit tenni. Az anyádra gondolsz, hogy milyen volt vajon. Még képed sincs róla. Nem tudod, ki volt. Üres a helye. Üres a múltad. Üres az élet. Üres a jövőd. Nem hiszel. A virágmintás jövőképben. A fenntartható fejlődésben. A társadalmi integrációban. A jópofa reklámokban. Az államokban, a vezetőkben, az istenekben. Az egzisztenciális biztonságban, a hitelben, a bankszámlában, az öltönyösben. A napfényes reggelekben. A tanácsokban. A jól hangzó szólamokban…
Tigyi Jégfarkas Balázs