Repedések az ember bőre alatt
Repedések, belebúvik melegedni az anyag
Repedések. Azok mentén törsz
Egy élet alatt. Minden mindegy
Repedések az ember bőre alatt
Írta: Tigyi Jégfarkas Balázs
Kategória: vers
Őröltek
A harag keserűje kavarog
Ajkad múló ízével a számban
Éles szavakat vágtunk egymáshoz
Súlyos, bántó vackokat
És nem kapaszkodtunk többé mézes csókok emlékébe
Mi történt velünk, nem lehet azt tudni
Az élet robogott át rajtunk, vagy mi adtuk fel túl korán
Mintha lassan, önként vakultunk volna meg és közben
Tovatűnt az ígéret földje, a szerelem és a mályvaszínű óceán is
És most
Most nincs semmi, csak
Nyakig belesüppedve taposunk az iszapos hétköznapokban
Mi éhségtől agresszív, dülledt szemű disznók
Tudva azt, hogy nem kaphatjuk vissza
A fiatalság, a szerelem elmúlt
Világok dőltek össze és egyre gyakrabban öltöztet a halál
És nincs semmi, nem szokatlan, senki sem kiabál
Csak a harag keserűje dübörög ostobán a szánkban
Írta: Tigyi Jégfarkas Balázs
Este van, 1
Este van. Szarik a pap, baszik a világra
Végre lekoptak az álszent ájtatoskodók
A hívők, hogy dugnák föl maguknak
Akik nem szeretik hallani még az igaz, magyar káromkodást sem
Napközben játszotta döglött szerepét böcsülettel
Bár gyűrött volt a mosoly és értelmetlen a sok beszéd
De csak ez kell nekik és a kereszt nehéz, oly nehéz
Este van. A padlón heverend a reverenda
Ő meg jól benyakalja a misebort, pornót néz és élvezi
Hogy él, hogy ember
Majd holnap menti a lelkeket újra
Írta: Tigyi Jégfarkas Balázs
Az út
És elindultam az úton És sebzett a kő, sebzett a szél Sebzett gúny és sebzett acél Folyt a vérem a rozsdás földre De nem lettem gyengébb tőle Csak még szebb És továbbmentem az úton És lábam előtt a fegyver Szólt a félelem és a harag: neked kell És én elrejtettem a zsebbe De nem lettem bátrabb tőle Csak hülyébb És meneteltem az úton Használtam a komor fegyvert Öltem gúnyt és öltem embert Győztem, győztem, győztem egyre De nem lettem boldog tőle Csak seggfej És vonszolódtam az úton Fagyos éj jött sötét napra Belefáradtam a harcba Dobtam fegyvert a véres földre De nem lehettem könnyebb tőle Már nem És egyedül maradtam az úton Az emlékeim téptek, faltak A vétkeim mind visszamartak És nem láttam fényt semerre És nem bocsáthattam meg magamnak Még nem És most csendesen lépkedek az úton A fájdalom árnya kísér Ha jól figyelek, talán átjár a szél És vigyázok mind a gyermekekre És homokot szórok a fegyverekre Tigyi Jégfarkas Balázs
Prédák és Vadászok
A vadászok és prédák világában Ő volt a fegyver De nem sült el Terített asztalnál éhezett Vakot játszott, fékezett Ő volt a fegyver Sosem sült el Ő volt a folt A dicsőség ülepén Dísztelen utat avatott Lelke tiszta volt, s kopott Ő volt a tolvaj Aki sosem lopott Ő volt a kopó Ki nem űzte a vadat Csak tűrte az ütleget És éhes is maradt De nem hajtotta a vadat Használni akarta a vadász Az éppen győztes És igen megbecsülte volna És igen jól járt volna Ha eljátssza szerepét De ő volt a folt, úgyszólván A siker siket hátsóján És bátran csendben maradt Nem sült el Titokban ember maradt Nem hülyült el A vadászok és prédák világában Tigyi Jégfarkas Balázs
Szerelem nagy e-vel
Felraklak a konyhaasztalra Egy seggnyi hely még magát adja A zsíros tányérok között Űrt betöltő hátsód magabiztosan igázza le a porhanyós jövőt Csábítóan nyitott combjaid végsőkig lassítják a szűkülő időt Talán már nem is jár, csak áll, meredten áll Mi persze tovább kutatjuk a zengő végtelent „Egész jól nyomjátok, gyerekek!” – Dicsér hirtelen A fejemben egy hang Apám az, vagy a képzelt istenem Nem tudom, őket mindig keverem A késem hegye még mélységet kutat Azonban a pult széle már nyomja a farod Két orgazmusod lesz hajnalra, ha akarod Tudom, nem nagy szám De te szeretsz és beéred velem Nagy e-vel zuhan ránk a szerelem Utána sajtos pizzát eszünk És a fagyit egymás ajkáról nyalva Végül elalszunk boldogan, jóllakva Szerelem, béke, csendesség, minden jó S ha néha fingunk is, hát csak nevetünk rajta Tigyi Jégfarkas Balázs
Két lélegzetvétel közben
Kihajítottak a Földre minket Ketrecbe zárva össze, kiéhezett sakálokat Olyan magányos vagyok, hogy már dugni sincs kedvem Ki érti ezt? Kevesek Ők is hallgatnak, bénultan a visszanyelt fájdalomtól Rám nézel és csupán mohóságot látsz Egy sóvárgó majmot és mancsokat Melyek fáradt kebleid markolásszák automatikusan Persze ugyanez a holdfényben A tengerparton, pezsgővel már romantika Szólsz hozzám és füleket képzelsz a golyóimra Boldogan mosolyogsz Miközben én a saját lelkem okádom tele mérgező magjaimmal Azt mondod szeretsz és én, a kőbunkó nem érzek semmit Szeretsz? A rántott húst is szereted sült krumplival Ha feláll a farkam, kérlek ne vedd a szádba Velem ennél jobbat ma nem tehetsz A világra ráborult a fájdalom És a sebeket már senki sem gyógyíthatja be Ha nem tartasz meg, ellopnak a szavak És visszatér a realitás, a falakra hugyozott kétségbeesés Ki vagy te és ki vagyok én? Kígyópikkelyek közé szorult hajtetűk Otthonunk nincs, célunk sincs Kihasználnak egyre nagyobb gengszterek, még aljasabb faszfejek Pusztán élünk és tűrünk Szívünkben a nyálcsorgató reménnyel, hátha jobb lesz majd Kihajítva, ketrecbe összezártan, kiéhezett sakálokként Tigyi Jégfarkas Balázs
Vigyázz reá
Vonuló felhőárnyak hullámzása a dombhajlaton Száraz sziklák szúrása eleven talpadon Napfény ügetése Fuvallat megváltás-ízű csókja bőrödön Pillangó szárnycsapása Levelek sistergő kánona Fény-árnyék táncza hajladozó lombok alatt A szerelmes hangban cirógató gyengédség és a Mozdulatba robbanó vágy A Kedves illata, tekintete, mosolya Vadló futása mezőn át Erdő extázisa eső után Tengervíz gátfutása a part homokráncai felett Gyermekszemekből sugárzó bizalom Öröm fénye, fájdalom pora az emlékek polcain Jótett, melyért nem kérnek semmit cserébe Az értés harmóniája Egy kérdésedre felelet Virágszirom-teremben őrzött titok ..... Kölcsönbe kaptad. Vigyázz reá Tigyi Jégfarkas Balázs
Tenger vagyok
Tenger vagyok. Még nem tudom, ki vagy Igyál belőlem! Oltsad szomjadat Mártózz meg bennem! Mosd meg arcodat Ússz mélyre! Feszítsd határaidat Így majd láthatóvá válsz, de ne félj Tenger vagyok. Megőrzöm titkodat Tigyi Jégfarkas Balázs
Te meg
Meglapulsz a hátsó ülésen De rád talál és szíven döf az életed Ez az utolsó sebesség, ez a rothadás Ez a dögszag, ez az árulás Kúszó-hajnal rémület Feléd-beléd. Te meg kiszállsz Leszel sarokra álló, kiégett, fázó Olcsó óvszert szorító, ázó Könnyed szárítod, ajkad rúzsozod Leplezed halálos undorod Egy sóhajba bújsz Szemed lehunyod És mint a töppedt idő Múlsz De nincs remény, ez rossz szerep S bár utad a végtelenbe visz Letérni róla nem lehet Tigyi Jégfarkas Balázs