Kemény tél volt.
Az emberek azt hitték, soha nem ér véget. A nőtlen, fiatal férfiak az első héten megfagytak, mert nem voltak még hozzászokva a kemény megpróbáltatásokhoz. A férjeket eleinte megóvta a házasélet során megszerzett immunitásuk. Ám amikor gondos nejük jégeralsót és kötött pulóvert parancsolt rájuk, ők is belátták, hogy itt a vég és hamarosan több százezernyi férj – jégszobor gazdagította a pesti utcák amúgy is utánozhatatlan atmoszféráját.
Tudvalévő, hogy a nők szívósabbak az „erősebb” nemnél, így életben maradtak és átvették az uralmat. Végre nem volt férfi, aki irányítgasson, előírjon, zsarnokoskodjon, nagyképűsködjön! Beköszöntött a női nem teljes szabadságának örömteli korszaka!
Sajnos ez sem tartott sokáig. Először a párjukhoz hű, szerelmes nők szíve fagyott jéggé a bánattól, szerencsére ez a folyamat viszonylag kevés áldozatot követelt. Az igazi tragédiát a kevésbé hű, kevésbé szerelmes hölgyek jégszoborrá válása jelentette. Tömegesen dermedtek jéggé lakásaikban, mert nem volt férfi, aki fát vágjon, szenet hozzon, erőművet működtessen, felcsavarja a fűtést vagy csupán jelen legyen.
A fagyhalál futótűzként terjedt, úgy tűnt, senki és semmi nem állhat az útjába. Az idősebbek életuntság okán, a fiatalabbak divatból, a katonák parancsra, az ügyvédek pénzért, a művészek ihletetten, a szociális munkások tiltakozásul, a politikusok érdekből, a papok a perselyek üressége láttán, a lengyelek barátságból, a kétharmaddal agyfagy végzett, a világ többi része a „freeze challlenge” miatt.
Az utcákat, tereket gyermekzsivaj töltötte be. A felügyelet nélkül maradt kisemberek népes bandákban járták a városokat és rettentő nagy hógolyócsatákat vívtak egymással. Ha megéheztek, csak letörtek egy-egy darabot valamelyik jégszobrorról és megízesítették az otthonról hozott csokoládésziruppal, málnaszörppel, az elvetemültebbek salátaöntettel. Irtó jól érezték magukat.
A hírmondónak maradt időjós végső kétségbeesésében zord időt jövendölt az elkövetkező napokra és mivel kivételesen igaza lett, meglepetésében ő is megfagyott. A gyerekek teljesen magukra maradtak. Ettől egyáltalán nem estek kétségbe mindaddig, míg egyikük azt nem mondta komoly, fülsértő hangon, hogy eztán nekik kell átvenni a felnőttek szerepét, mert előbb-utóbb elfogy a csokoládészirup, a málnaszörp, neadjisten a salátaöntet. Belegondoltak, hogy egy szürke hajnalon majd be kell menniük a gyárakba. Termelni, szervezni, rendet tenni, szabályokat hozni, fegyelmezettnek lenni, munka-megbeszéléseket tartani és azokon hülye szavakat használni, egyre kevesebbet örülni és játszani, egyre többet komolynak lenni és boldogtannak. A csokoládészirup, a málnaszörp, a salátaöntet utánpótlásának apropóján, végső soron felnőni.
Összedugták hát kicsiny buksijukat és egyhangúlag elhatározták, hogy nem maradt más lehetőségük. Azonmód hóemberré változtak egytől-egyig, mert tudva levő, hogy a hóembert mindenki szereti.
Tigyi Jégfarkas Balázs