Napfény itt nem szűrődik át A család penész-szagú biztonságban és a gyermek folyton sír Kutyák hörögnek, gazdák ugatnak A léptek üresen koppannak a faltól-falig létezésben A tekintetek unottak, szürkülnek és kopnak, akár az utcakövek A lakók lelke feslett, görnyedt hátukon hordják világuk tanult kínjait A lányok néha nevetnek, de gyorsan eltűnnek vastag ajtók mögött Valaki gitárt cipel, ma is máshol játszik, messze Cigaretta vágja át a torkot, a füst hangtalan lopakodik A forgalom egyirányú, véges és döglött A galamb a tetőn haldoklik, a falakra rászárad a vér Esőcseppek tördelik az ünnepelt betont Ablakok vakon és süketen bámulnak a semmibe Egy nagymama hátranéz és motyog és töpörödik tovább Lakók óvják sáros kincseiket mohó idegenektől Valaki a járdára önti a felmosóvizet, haja őszül, már csak a halált várja Vele a kör bezárul Tigyi Jégfarkas Balázs